A rendszerváltás öröksége

Felkészületlenség, bizonytalanság és az alkalmazkodás hiánya

A rendszerváltás óriási fordulópont volt Magyarország történetében: egy államilag irányított, központi gazdaságról kellett áttérni a piacgazdaságra, miközben az emberek jelentős része nem kapott semmilyen felkészítést vagy útmutatást arról, hogyan boldogulhat ebben az új rendszerben. A több évtizeden át fennálló szocialista gazdaság nem igényelte az egyéni versenyt, nem ösztönözte az önállóságot, és nem nevelte a társadalmat arra, hogy a gazdasági változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodjon.

Amikor a piacgazdaság szabályai szerint kellett volna helytállni, sokan teljesen eszköztelennek/kiszolgáltatottnak érezték magukat. Egy olyan világban találták magukat, ahol a munkahely elvesztése nem csupán egyéni tragédia, hanem a társadalom egészére kiterjedő bizonytalansági tényező lett. Az addigi biztos foglalkoztatási rendszer helyére a munkanélküliség reális fenyegetése lépett, miközben az emberek többsége még mindig az államtól várta a megoldást.

Egy jól működő piacgazdaságban az egyéni felelősség nagy szerepet kap, ám ez csak akkor vezet kiegyensúlyozott társadalmi és gazdasági fejlődéshez, ha a munkavállalók megfelelő érdekérvényesítési eszközökkel rendelkeznek. Magyarországon azonban ezek az eszközök nem alakultak ki időben, és a társadalom nagy része nem tudta megtanulni azokat az alkalmazkodási stratégiákat, amelyekkel más országokban a munkavállalók sikeresen boldogulnak.

A szakszervezetek szerepének félreértése és a munkavállalók kiszolgáltatottsága

A rendszerváltás után sokan továbbra is azt várták a munkáltatóktól és a szakszervezetektől, hogy betöltsék azt a fajta szociális védőháló szerepet, amelyet korábban az állam biztosított. Ez azonban súlyos félreértés volt. A szakszervezetek nem a szocializmus vívmányai, hanem évtizedekkel, sőt évszázadokkal korábban kialakult szervezetek, amelyek eredeti célja a munkavállalók érdekeinek védelme a piacgazdaság körülményei között.

A fejlett országokban a szakszervezetek a gazdasági döntéshozatal meghatározó szereplői. Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, a skandináv országokban és más nyugat-európai államokban ezek a szervezetek közvetlenül beleszólnak a munkaerőpiaci szabályozásokba, és aktív szerepet vállalnak a bérek, a munkakörülmények és a foglalkoztatási feltételek alakításában. Magyarországon azonban a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized alatt a szakszervezetek nem tudtak megerősödni, és sok esetben még mindig a múltbéli, államilag irányított modell szerint próbálnak működni.

Ennek következményeként a munkavállalók ma rendkívül kiszolgáltatottak. Míg a világ vezető gazdaságaiban a dolgozók képesek kiharcolni maguknak a magasabb béreket, a jobb munkafeltételeket és a megfelelő munkajogi védelmet, addig Magyarországon a legtöbb munkavállaló alacsony bérért dolgozik, hosszú munkaidőben, és kevés lehetősége van érdekeit érvényesíteni. Mindez annak ellenére van így, hogy a magyar dolgozóktól világszínvonalú teljesítményt követelnek meg: magas termelékenységet, precizitást, rugalmasságot és hatékonyságot várnak el tőlük, miközben az életszínvonaluk az elmúlt 25-30 évben alig javult.

A változás szükségessége és a követendő példák

Ha eddig rossz úton jártunk – és a tények ezt mutatják –, akkor elengedhetetlen, hogy változtassunk. De merre induljunk? A megoldás nincs elérhetetlen távolságban: érdemes megvizsgálni, hogy azokban az országokban, amelyeket gyakran példaként említünk, milyen lépésekkel javították a munkavállalók helyzetét.

A fejlett európai országokban a szakszervezetek aktív és hatékony érdekképviseletet látnak el. Nem csupán a dolgozók panaszainak meghallgatásával foglalkoznak, hanem konkrét gazdasági döntések meghozatalában is részt vesznek. Az erős szakszervezetek nemcsak a munkavállalók érdekeit védik, hanem hozzájárulnak a társadalmi stabilitáshoz és a hosszú távú gazdasági fejlődéshez is.

Hogyan érték el ezt az állapotot?

• Összefogással – Az egyéni érdekvédelem helyett a kollektív érdekérvényesítés vált dominánssá.

• Szolidaritással – A munkavállalók felismerték, hogy csak közösen tudnak eredményeket elérni.

• Oktatással – Felvilágosítani a tagokat a jogaikról és kötelezettségeikről.

• Profizmussal – A szakszervezetek modern, jól szervezett intézmények lettek, amelyek jogi, gazdasági és politikai szakértelemmel is rendelkeznek.

• Függetlenséggel – A szakszervezetek nem függenek az államtól vagy a munkaadóktól, hanem autonóm módon működnek, kizárólag a munkavállalók érdekeit képviselve.

  
  

Mit kell tennünk, hogy valódi változás történjen?

Ha valóban javítani szeretnénk a magyar munkavállalók helyzetét, tanulnunk kell ezekből a példákból. Nem várhatunk arra, hogy valaki más oldja meg a problémákat helyettünk – a munkavállalóknak, a szakszervezeteknek és a társadalom egészének kell összefognia egy igazságosabb és kiszámíthatóbb munkaerőpiacért.

Ez azt jelenti, hogy:

• A munkavállalóknak be kell lépni a szakszervezetekbe és aktívan részt kell venniük az érdekképviseletben.

• A szakszervezeteknek modernizálniuk kell működésüket és határozottabban ki kell állniuk a dolgozók jogaiért.

• A társadalomnak fel kell ismernie, hogy egy erős munkavállalói érdekképviselet nemcsak a dolgozóknak, hanem a gazdaság egészének is előnyére válik.

A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e változásra, hanem az, hogy mikor és hogyan fogjuk azt megvalósítani. A példák adottak, a lehetőségek rendelkezésre állnak – már csak az a kérdés, hogy felismerjük-e az összefogás erejét és élünk-e a lehetőséggel. Mi ezt már felismertük…

👤SZGDSZ 📌2025.09.22